Az elegancia árnyékában: Budapest rejtett játéktermei
A két világháború közötti időszak Budapestje különleges légkört árasztott. A város egyszerre volt a monarchia örökségének kifinomult őrzője és a modernizáció előretolt helyőrsége. Míg a felszínen kávéházakban zajlottak a viták, báltermekben szólt a jazz, és művészeti körök pezsegtek, a város mélyén – hátsó udvarokon, pinceklubokban, zártkörű szalonokban – zajlott egy másik, titkos világ: a rulettasztalok árnyékélete.
A „szalonjáték” fedőnév: fedett klubok, nyitott pénztárcák
A szervezett szerencsejáték hivatalosan tiltott volt Magyarországon, ám a törvény és a gyakorlat között mindig volt némi rugalmasság. Az arisztokrácia, a gazdag polgárság, sőt, még bizonyos politikai körök is gyakran látogatták azokat a „kultúrköröket”, ahol a zene, az irodalom, és a társasjáték címszavai alatt valójában rulettkerék pörgött.
Ezek a klubok soha nem hirdették magukat. Meghívásos alapon működtek, és belépni csak ajánlásra lehetett. A bejáratokat gyakran egy portás vagy „lakáj” őrizte, aki csak a beavatottakat engedte tovább – gyakran egy belső udvarból nyíló, sötét kapualj rejtekéből.
A rulettkerék mögötti elit
A húszas-harmincas évek klubjai nem egyszerű játéktermek voltak. Ezekben a helyiségekben gyakran találkoztak politikai, gazdasági és kulturális szereplők. A rulettasztalnál helyet foglalhatott egy bankigazgató, egy operettszínész, vagy egy volt főrend. A játék itt nem csupán szórakozás volt, hanem társadalmi pozíciók erősítésének és bizalmi kapcsolatok építésének színtere.
Az asztalok körül zajló beszélgetések gyakran túlnőttek a játékon. Üzleti megállapodások, pletykák és politikai egyeztetések is zajlottak, mindezt egy csilingelő ezüstgolyó kíséretében.
Rejtőzködés és lebukások
A hatóságok nem voltak teljesen tudatlanok a klubok létezéséről, de a háború közötti politikai és társadalmi struktúrában ezek az ügyek gyakran „magasabb szinten” rendeződtek. Voltak azonban razziák, különösen, ha egy klub túlságosan nyilvánossá vált, vagy ha botrányos veszteségek miatt panaszok érkeztek. Egy-egy razzia során gyakran elegáns estélyiket zavartak meg, némelyikre sajtó is kaphatott hírt, de a legtöbb eset elhallgatásra került.
A lebukott klubok ritkán szűntek meg. Átnevezték őket, új helyszínre költöztek, új házmestert bíztak meg – és a rulettkerék tovább forgott.
A múlt öröksége
A két világháború közötti titkos rulettkluboknak alig maradt írásos nyoma. Amit ma tudunk, többnyire memoárokból, rendőrségi jelentésekből és pletykákból rekonstruálható. De a hangulat – a függöny mögötti csillogás, az elegáns ruhák, a diszkrét fogadások, és az esélyek mámorító kiszámíthatatlansága – ma is visszhangzik azokban a budapesti házakban, ahol egykor rejtve pörgött a kerék.
