Bezárások, érdekek, csend
Egykor nyüzsgés, ma üres portálok
A 2000-es évek elején Budapest éjszakai képe elválaszthatatlan volt a kaszinók neonfényeitől. A belvárosi utcák sarkain, szállodák mélyén, alagsori termekben vagy szűk átjárók mögött működtek azok a kisebb-nagyobb kaszinók, amelyek nemcsak szerencsejáték-helyszínek voltak, hanem társadalmi terek, furcsa találkozópontok, és néha: kifejezetten zárt világok.
Mára ezek közül sok végleg bezárt, némelyik helyén iroda, másutt üres kirakat, vagy csak egy elfeledett bejárat maradt a falban.
Bezárás ok nélkül? Vagy csak nem hivatalosan?
A nyilvánosság számára a legtöbb kaszinóbezárás semleges hírként jelent meg: „engedély lejárt”, „átalakítás”, „profilváltás”. De a háttérben gyakran összetettebb mozgások álltak.
Több egykori kaszinó alkalmazottja – természetesen név nélkül – úgy emlékszik vissza, hogy:
- egyik napról a másikra kapták meg a felszólítást, hogy ne jöjjenek be dolgozni többé,
- semmilyen hivatalos indoklás nem hangzott el,
- vagy egyszerűen új üzemeltető vette át az ingatlant, de az újranyitás sosem történt meg.
A bezárások sok esetben egybeestek engedélyezési szabályok szigorításával, illetve üzemeltetési jogok újraelosztásával, melyeknek politikai és gazdasági háttere gyakran nem volt teljesen átlátható.
Az érdekeltek köre – szűkülő piac, növekvő kontroll
A magyarországi kaszinópiacon az elmúlt évek során jelentősen koncentrálódott a tulajdonosi szerkezet. Kevés kézben összpontosul a koncessziós jog, és az új engedélyeket nem piaci versenyben osztják ki, hanem politikailag meghatározott keretek között.
Ez a folyamat Budapesten is érezhető volt: több kisebb, független szereplő kiszorult vagy felvásárlás áldozatává vált. A folyamat hivatalosan törvényes, de a régi játékosok és vendégek sokszor úgy érzik, hogy a kaszinók világa zártabbá vált, a nyitottságot a halk korridori egyeztetések váltották fel.
Az eltűnt helyek emlékezete
Ha valaki ma végigsétál a Váci utcán, a Kálvin tér környékén, vagy a pesti Duna-parton, nem sok jelét találja annak, hogy valaha éjjelente ott pörögtek a rulettkerekek, és blackjackasztalok mellett füstöltek az elgörbült szivarok.
Egyes legendás helyek, mint a Tropicana Casino a Belváros szívében, máig működnek – de számos más, kevésbé reflektorfényben lévő terem örökre eltűnt. És ezzel együtt eltűnt egy korszak is: amikor a magyar kaszinók még nem kizárólag a turistákra, hanem a helyiekre, a városi történetekre, a karakterekre is épültek.
A csend mögött
A kaszinóvilág bezárásairól ritkán készül hivatalos visszatekintés. A dokumentumok zárt fiókokban maradnak, a személyzet továbblép, a játékosok pedig új helyet keresnek. De a város memóriájában ott marad a csendes emlék: egy ajtó, ami sosem nyílik ki többé, és egy neonfelirat, amely már rég nem világít, de az ember még mindig odanéz, ha arra jár.
Záró gondolat
A budapesti kaszinók eltűnése nem csupán üzleti átrendeződés, hanem egy korszak vége. Ahol a játéknak volt stílusa, a termeknek volt lelke, és a krupiék még ismerték a vendégek nevét. Most már csak a kérdés marad a falakon túl: hova tűnt mindenki? És vajon visszatérhet-e még valaha az a hangulat?
