A mai kaszinók világát gyakran a dress code nélküli turisták, laza viselet és digitális kártyák jellemzik, de nem volt ez mindig így. A 19. és 20. század fordulóján a kaszinók – különösen Monte-Carlo, Biarritz vagy Baden-Baden elit termei – társasági szentélyek voltak, ahol a megjelenés éppoly fontos volt, mint a játék maga. A nők kaszinóöltözéke nem csupán divatkérdés volt – szerepe volt a státusz kifejezésében, a viselkedés szabályozásában, sőt, néha a megfigyelés elrejtésében is.
A kaszinó mint divatszínpad
A kaszinóterem a századfordulón egyfajta társasági arénaként funkcionált, ahol minden pillantás számított. A nők estélyi ruhája nemcsak a személyes eleganciát tükrözte, hanem azt is, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartoznak, és milyen kapcsolatban állnak a kaszinó világával – vendégként, kísérőként, vagy épp a háttérből figyelő szemként.
A jellemző darabok:
- Fűzős, hosszú estélyik, gyakran nehéz brokátból vagy selyemből
- Gazdag díszítés: flitterek, gyöngyök, kézzel hímzett motívumok
- Kesztyű – a bokáig érő kesztyű a formális megjelenés elengedhetetlen része volt
- Fátylas kalap vagy tollas hajdísz, a rejtély és elegancia eszközei
- Rajongók (legyezők) – nemcsak díszek, hanem diszkrét kommunikációs eszközök is
A szabályok szigorúak voltak: nem léphetett be hölgy a kaszinóba vállat szabadon hagyó ruhában vagy megfelelő kesztyű nélkül. Az öltözék szimbolikus belépőként szolgált – a kaszinó nem csupán pénz, hanem stílus kérdése is volt.
Elegancia mögött: rejtett szándékok és praktikák
A női kaszinóviselet nemcsak látványos, hanem funkcionális is volt – egyfajta álcázás. Egy gondosan elhelyezett legyező, egy selyemretikül vagy épp a kesztyű szegélyébe rejtett papírdarab alkalmas volt információk, jelzések továbbítására is. Különösen a nagy téttel bíró játékok körül jelentek meg azok a nők, akik nem csak játszani jöttek – hanem figyelni.
Némely estélyiben belső zsebeket is elrejtettek, amelyekbe apró jegyzeteket vagy zsetonokat lehetett csúsztatni. A ruha így egyszerre volt dísz és eszköz, különösen olyan korokban, amikor a nők jelenléte a kaszinóban gyakran inkább kíséret vagy reprezentáció céljából történt, mintsem valódi játékosként.
Kaszinódívák és a divat diktálói
A híres kaszinóhölgyek – mint például Caroline Otero („La Belle Otero”) vagy Liane de Pougy – ikonikus figurák voltak, akiknek megjelenését egész divatházak követték. Ők nem csupán vendégek voltak, hanem stílusformáló személyiségek, akik megjelenésükkel befolyásolták a kaszinók vizuális világát is. Sok esetben az ő ruháikat már a belépés előtt jegyezték a helyi újságírók és divatlapok.
A csillogás vége – az öltözetek hanyatlása
A második világháborút követően a kaszinók fokozatosan elvesztették arisztokratikus jellegüket, és demokratizálódtak. A nők kaszinóöltözete is lazult: a fűzőt felváltotta a koktélruha, a hosszú kesztyűt a cigarettatartó, a legyezőt pedig a kézitáska.
Mára a klasszikus kaszinóöltözet ritka látvány – talán csak néhány high-end rendezvényen, zártkörű Monte-Carlo-i esten tűnik fel újra. De a múlt eleganciája tovább él a korabeli fotókon, filmeken és egy-egy kaszinóterem falára aggatott archív képen, ahol még nem csak a tét volt nagy – hanem a megjelenés is.