A kaszinó, ahol nem minden vendég volt élő
A régi belvárosi kaszinó, ahol az alagsori blackjack terem már évek óta zárva volt, csak egyetlen éjszakára nyílt meg újra. Október 31-én, egy szűk körű halloweeni összejövetelre hívtak meg néhány „régi játékost”. A meghívókon nem szerepelt név, csak egy fekete huszonegyes embléma és egy időpont: 23:00.
A vendégek tudták, hogy ez nem szokványos leosztás lesz. A posztó zöldje sötétebbnek tűnt, a kártyák tompán csusszantak az asztalon, és az osztó szinte hangtalanul mozgott. Egyesek szerint nem is pislogott. Mások szerint nem is lélegzett.
A kezek, amik nem hagynak ujjlenyomatot
Az első különös pillanat akkor történt, amikor az egyik játékos – egy korábban profi kártyásként ismert nő – kérte a következő lapot. Az osztó keze mozdult, de nem ő húzta fel a kártyát. A lap magától fordult meg. A nő mozdulatlan maradt, arca elsápadt, és csak annyit mondott: „Ez nem az én paklimból jött.”
A kártya egy pikk bubi volt, enyhén megégett sarkokkal. Senki nem értette, honnan került az asztalra. A pakli többi része ép volt – új, friss, kaszinópecsétes. Ez az egy lap viszont olyan volt, mintha valahonnan egészen máshonnan érkezett volna.
A terem múltja nem aludt el
Ezt a blackjack termet évekkel korábban bezárták, miután egy ismert játékos szívrohamot kapott az asztalnál – állítólag éppen akkor, amikor nyert volna. A történet szerint az utolsó lap egy ász volt, amit soha nem jegyeztek be hivatalosan a rendszerbe. A kaszinó archivumaiban az adott játszma nem szerepelt, mintha soha meg sem történt volna. Aznap este viszont az azonos sorszámú lap újra előkerült.
A jelenlévők között volt, aki felismerte a kártyát – nem hivatalosan, nem bizonyíthatóan, de az emlékezet csalhatatlan volt: „Ez az a lap. A halotté.”
Árnyak a tükör mögött
A terem egyik falát hatalmas, sötétített üveg borította. A játékosok szerint a játék előrehaladtával egyre többször láttak benne árnyakat mozogni – nem a sajátjukat, és nem a másik oldalon ülőkét. Olyan mozdulatokat, amik nem követték az élők ritmusát. Egyes vendégek azt mondták, hogy a saját tükröződésük egy pillanatra nem őket nézte vissza.
Valaki az asztalról hirtelen felállt, és távozni akart. Az ajtó zárva volt. Egy másik játékos azt vette észre, hogy bár ő nem nyúlt a zsetonhoz, a tétje megemelkedett. Az osztó nem kommentált, csak újabb lapot osztott. Ismét egy pikk bubi. Ugyanolyan égett szélekkel.
A játszma, ami nem zárult le
Az utolsó kör előtt az osztó megállt. A szeme csukva volt, a keze a paklin. A vendégek visszafojtott lélegzettel nézték, ahogy az utolsó lap mozdulatlanul fekszik az asztalon. Senki nem merte elvenni.
Majd az egyik szék magától megmozdult. A zöld posztóra lecsúszott egy kéz – sápadt, mozdulatlan, de határozott. Megfogta a lapot, felhajtotta. Huszonegy. A tökéletes kéz.
Senki sem ült ott. Az osztó bólintott, mintha elismerné a győzelmet. Majd lassan felállt, és távozott a teremből. Az ajtó ezután újra kinyílt, és a vendégek hangtalanul távoztak.
Egy lap, ami sosem volt a pakliban
A kaszinó archívumai azóta sem jegyeztek fel ilyen eseményt. A terem ismét zárva van, és a paklit megsemmisítették – legalábbis ezt állítják. De egyes vendégek azt mondják, néha, ha halloweeni éjszakán egy zárt klubban leülnek játszani, újra megjelenik az a lap. És nem az osztó hozza el.
