A kaszinó világa tele van visszatérő arcokkal. Vannak, akik szinte már a berendezés részei: a mindig kék öltönyt viselő üzletember, a sietve pöfékelő nyugdíjas, a csendes nő, aki kizárólag feketére fogad. Ám van egy alak, akiről alig beszélnek, mégis mindenki emlékszik rá.
Egy férfi, aki soha nem tett fel tétet. Nem kért koktélt. Nem szólt senkihez. De minden este ott ült a rulettasztal mellett. És nézett.
A megfigyelő, akit senki nem értett
Először csak a személyzet vette észre. Egy középkorú, vékony férfi, mindig ugyanabban a sötét szövetkabátban, jobb kezében keskeny jegyzetfüzettel. Nem zavart senkit. Nem nevetett, nem gesztikulált, nem mutatott érdeklődést a nyeremények vagy veszteségek iránt. Csak figyelte a rulettkerék mozgását.
Nem követte a trendeket, nem jegyezte fel a számokat – legalábbis látszólag. A füzetében senki sem látott semmit, csak néha egy-egy apró rajzot: köröket, vonalakat, jeleket, mintha a golyó útját próbálná megörökíteni.
Nem vendég, nem dolgozó – mégis mindig ott van
A biztonságiak többször is ellenőrizték. Volt belépőkártyája. Nem viselkedett gyanúsan. Nem sértette meg a házirendet. Mégis… valami megmagyarázhatatlan volt benne. Mert minden este pontosan ugyanabban az időpontban jelent meg, és pontosan ugyanúgy távozott.
A törzsvendégek is felfigyeltek rá. Néhányan próbáltak beszélgetést kezdeményezni, de csak udvarias bólintást kaptak válaszul. Egyikük szerint egyszer annyit mondott:
„A tét nélküli szemlélő sosem veszít.”
És ezzel visszafordult a rulettasztal felé.
Mi hajtott egy embert, aki nem játszott?
A kaszinó alkalmazottai között különféle teóriák keringtek.
Valaki szerint egy matematikus volt, aki a rulettmintákat tanulmányozta egy hosszútávú kutatáshoz.
Mások azt suttogták, hogy egy volt szerencsejátékos, aki mindent elvesztett, és most vezeklésként figyeli a játékot, amire már sosem lép vissza.
Akadt olyan is, aki azt hitte: csak egy színész, aki új szerepre készül.
De az igazságot soha senki nem tudta.
Egy éjszaka eltűnt – de a székét azóta sem használja senki
A férfi évekig járt vissza – szinte minden este. Aztán egy napon egyszerűen nem jelent meg. A személyzet először csak vállat vont, de a második, harmadik, majd tizedik nap után már érezték: nem fog visszatérni.
Az asztal melletti széket, ahol mindig ült, eleinte más vendégek elfoglalták. De egy-két alkalom után senki nem maradt rajta sokáig. Voltak, akik azt mondták, „furcsa” érzésük lett ott ülve. Mások a golyó „zaját” hallották máshogy azon az oldalon.
A kaszinóvezetés végül elvitte a széket – csendben, szó nélkül. Nem pótolták. Azóta a sarok üres. Mint egy néma emlékmű.
Ki volt ő valójában? Talán sosem tudjuk.
Nem tudjuk a nevét. Nem tudjuk, honnan jött. Nem tudjuk, mit keresett.
De mindenki, aki látta, érezte: ott, abban a férfiban valami több volt, mint puszta kíváncsiság.
Valami, ami túlmutat a játékon. Túl a nyereségen, a veszteségen, az izgalmon. Egy jelenlét. Egy figyelem, ami kizárta a világot.
Egy ember, aki nem tett fel semmit – mégis mindent látott.