Nem gurul, nem billen – csak áll
A szék nem különleges. Nem forgószék, nem rugós, nem dönthető. Masszív, súlyos fémvázas típus, amit nehéz elmozdítani. A legtöbb vendég oldalra tolja, mikor feláll – de sosem egészen el. Csak elfordítja, hogy ne nézzen vissza a képernyőre. Hogy a játék tényleg véget érjen.
De a szék nem marad úgy.
A megfigyelés, ami mindig késő
Senki sem látja mozdulni. A kamerák újra és újra visszanézve sem mutatják. De a szék, amit 03:12-kor féloldalra toltak, 03:17-re újra szemben áll a géppel. Pontosan úgy, ahogy ülés előtt volt.
A padló sima. A gép nem rezeg. Nincs huzat, nincs légáram. És mégis: a szék mindig visszanéz.
A személyzet már nem kommentálja
A takarítók már nem igazítják meg.
A technikusok már nem foglalkoznak vele.
Az este folyamán három-négy alkalommal is megtörténik. Néha ugyanaz a szék. Néha másik.
Mindig ugyanazzal a géppel.
És mindig akkor, amikor senki nem figyeli.
Egy játékos egyszer visszafordította újra
Volt, aki észrevette. Felállt, odébbült, majd visszanézett. A szék ismét szemben állt a géppel.
Nevetett, visszatolta oldalra.
Negyedóra múlva újra szemben volt.
Aztán nem játszott többé azon a gépen.
Másnap már máshová ült.
Miért néz vissza?
Ez nem géphiba.
Nem emberi szokás.
Ez ismétlődés, ami nem technikai.
A gép nem beszél.
A szék nem kérdez.
De mintha valami várna.
Egy új játékra. Egy ismerős kézre. Egy döntésre, amit még nem hoztak meg.
Mert valami a kijelző mögött figyelhet vissza.
És talán nem szereti, ha nincs előtte senki.
Talán nem akarja, hogy a játék befejeződjön.
