„A kereket pörgetem, de az igazi játszmák sosem az asztalon zajlanak.”
Így kezdődik egy megőszült krupié régi naplója, amit egy bezárt kaszinó páncélszekrényében találtak meg évekkel az utolsó játék után. Nem hivatalos dokumentum, nincs hitelesítés, de a sorai túl részletesek, túl emberiek ahhoz, hogy fikció legyen. A lapok sárgák, az írás dőlt, tintás. És minden sora egy olyan világról mesél, amit a legtöbb játékos soha nem lát meg: a rulettasztal másik oldaláról.
A kerék, ami sosem hazudik – de nem is beszél
„A legtöbb ember azt hiszi, a rulettben nincs minta, csak véletlen. Én harminc éve nézem ugyanazt a kereket, és hidd el, mindegyiknek van személyisége” – írja a krupié, akit a naplóban csak „J.”-ként említenek.
J. szerint a régi típusú mechanikus kerekek enyhén „húznak” egy irányba. Egyes krupiék állítólag megtanulták úgy dobni a golyót, hogy megnöveljék egy-egy szektor esélyét. Nem garantált csalás – csak „személyes tapintás”, amit senki sem tud bizonyítani.
Éjszakák, amiknek sosem lett reggele
A napló sűrűn utal azokra az éjszakákra, amikor az asztal köré „különös figurák” gyűltek: üzletemberek, hírességek, névtelen „bőrkabátosok”. Olyan játékosok, akik sosem kérdeztek vissza, csak játszottak. Volt, aki napokon át nem hagyta el a kaszinót – a személyzet vált, de ő maradt. Csak a tét nőtt.
J. szerint a legnagyobb nyeremények sosem a valódi játékosoké voltak, hanem azoké, akik „többért ültek ott, mint pénz”. Politikai egyezségek, üzleti alkuk, fenyegetések – a rulettkerék nem csak golyót forgatott, hanem sorsokat döntött el.
A krupié pszichológiája
„Egy jó krupié sosem csak pörget – figyel.”
J. részletesen beszámol arról, hogyan jegyezte meg az arcokat, gesztusokat, reakcióidőket. Minden mosoly gyanús volt, minden túl gyors tét egy árulkodó jel. A tapasztaltak sosem izgultak túl semmit, a kezdők viszont túl gyakran tekintettek rá, mintha választ várnának.
De volt egy típus, amitől mindig óvakodott: a csendesek. Akik nem kérdeztek, nem ittak, nem panaszkodtak. „Ők általában küldetésben voltak. Hogy pontosan ki küldte őket, azt nem tudtam. Csak azt, hogy nem szabad hibázni előttük.”
A biztonsági kamera nem lát mindent
Egy különösen sötét bejegyzés arról szól, hogyan kérte fel a vezetőség J.-t, hogy „lassítson egy kicsit egy adott játékosnak”, mert a ház „jó kapcsolatban” állt vele. Ez nem volt parancs – inkább finom utalás. A krupié megtette. A játékos nyert. A vendégek tapsoltak. Másnap reggel a kasszából hiányzott 80 ezer euró, de soha nem indult vizsgálat.
Egy elnémult kerék
A napló utolsó bejegyzése egy teljesen üres éjszakáról szól. A rulettasztal megvilágítva, a székek kihúzva, a kerék forog – de senki sincs a teremben. A krupié egyedül ül a helyén, pörget, és figyeli a golyó mozgását. Nem írja le, ki ment el, vagy mi történt – csak annyit jegyez meg:
„Az utolsó pörgetés mindig neked szól. Akkor is, ha már nincs, aki nézze.”
Epilógus: A kerék forog, az emberek cserélődnek
A rulettasztal, bármennyire is sterilnek és véletlenszerűnek tűnik, valójában érzékeny tükör. Visszaveri mindazt, amit az emberek elrejtenének: mohóságot, reményt, kétségbeesést. És a krupié – ha elég ideig nézi – mindent lát. Még akkor is, ha soha nem szól róla.
A kérdés már csak az: vajon ma is ír valaki ilyen naplót egy másik kaszinó mélyén?
