A kaszinók világa tele van csalási kísérletekkel és vakmerő trükkökkel, de kevés olyan egyszerű és zseniális módszert alkalmaztak, mint amit egy férfi hajtott végre a nyerőgépek ellen. Egyetlen eszköze egy mágnes volt, amellyel éveken át sikeresen manipulálta a játékokat, mielőtt lebukott volna. De hogyan is működött ez a trükk, és vajon ma is kivitelezhető lenne?
A klasszikus mechanikus nyerőgépek gyenge pontja
A történet még az 1960-as, ’70-es években kezdődött, amikor a nyerőgépek mechanikus alapokon működtek, és még nem használtak bonyolult számítógépes algoritmusokat. Ezeknél a gépeknél a tárcsákat rugók és fogaskerekek mozgatták, a kifizetéseket pedig egy egyszerű mechanikai rendszer határozta meg.
A csalás lényege az volt, hogy a tárcsák mozgása mágnesekkel befolyásolható volt. Ha valaki erős mágnest helyezett a megfelelő pontra a gép külső burkolatán, azzal képes volt manipulálni a tárcsák megállási helyét – vagyis beállíthatta a nyerő kombinációt.
A férfi, aki kihasználta ezt a trükköt
Egy névtelen amerikai szerencsejátékos, akit a kaszinóvilág később csak „a mágnesembernek” nevezett, felfedezte ezt a gyenge pontot, és éveken át kihasználta. A módszere zseniálisan egyszerű volt:
- Beült egy kis tétű nyerőgép elé – A kaszinókban akkoriban nem figyelték olyan szigorúan a játékosokat, mint ma, így könnyedén elvegyült a tömegben.
- Egy mágnes segítségével lassította a tárcsák mozgását – Amikor a szimbólumok a megfelelő helyre kerültek, a mágnessel „megfogta” a tárcsát, így az nem pörgött tovább.
- Megütötte a jackpotot – Amint a nyerő kombináció kijött, egyszerűen eltávolította a mágnest, és felvette a nyereményét.
A módszer annyira hatékony volt, hogy az 1970-es évek végére már kisebb vagyonra tett szert.
A lebukás – Egy apró hiba mindent elrontott
Mint minden csalás esetében, a túlzott siker gyanút keltett. A kaszinók figyelni kezdtek rá, mert feltűnt, hogy szokatlanul sok jackpotot nyer egy rövid időn belül. Az igazi lebukás azonban akkor következett be, amikor egy kaszinó alkalmazottja meglátta, hogy keze a gép oldalán van, miközben a tárcsák mozgása furcsán lelassult.
A biztonsági kamerák felvételeit visszanézve nyilvánvalóvá vált, hogy valami nincs rendben. Amikor a kaszinó biztonsági emberei elkapták, és átkutatták, a zsebében megtalálták az apró, de rendkívül erős ipari mágnest.
Mi történt vele?
A mágnesembert azonnal kitiltották a kaszinóból, és a hatóságok is vizsgálatot indítottak ellene. Mivel azonban abban az időben még nem léteztek konkrét törvények az ilyen típusú csalások ellen, végül csak kisebb büntetéssel úszta meg az ügyet. Azonban neve felkerült a kaszinók feketelistájára, ami azt jelentette, hogy soha többé nem léphetett be egyetlen nagyobb játékterembe sem.
A története azonban legendává vált, és azóta is emlegetik a szerencsejáték világában, mint az egyik legegyszerűbb, de leghatékonyabb csalási módszer egyik legnagyobb mestere.
Ma is működhetne ez a trükk?
A rövid válasz: nem.
A modern nyerőgépek már teljesen digitális alapon működnek, és nincs bennük mechanikus tárcsa, amit mágnessel lehetne manipulálni. A számítógépes véletlenszám-generátorok (RNG-k) határozzák meg az eredményeket, és a gépek elektronikusan rögzítik a játékosok minden egyes lépését.
Ráadásul a kaszinók fejlett biztonsági rendszerekkel rendelkeznek, beleértve az arcfelismerést és az automatizált csalásérzékelő rendszereket is, amelyek azonnal kiszűrnék a hasonló trükközéseket.
A legenda tovább él
Bár a mágnesezés ma már nem működik, ez a történet örökre beírta magát a kaszinók legendáriumába. Egy egyszerű, olcsó eszközzel valaki évekig verte a rendszert, míg végül lebukott.
A kaszinók és a játékosok közötti harc folytatódik – minden új biztonsági intézkedésre akad egy találékony csaló, aki próbára teszi a rendszert. De ahogy a technológia fejlődik, úgy egyre nehezebb kijátszani a kaszinókat.
Vajon a jövőben is lesznek olyan zseniális trükkök, mint a mágnesember módszere? Egy biztos: a szerencsejáték világában mindig akadnak olyanok, akik megpróbálják kijátszani a rendszert – és néha sikerrel is járnak… legalábbis egy darabig.
