A kaszinók világa különleges szokásokkal, rituálékkal és néha már-már színházi pillanatokkal van tele. Vannak, akik az asztal szélét kopogják meg, mások háromszor megforgatják a zsetont, mielőtt letennék. De egyvalaki mindenkin túltett. Ebben a cikkben bemutatjuk azt a játékost, aki minden egyes pörgetés előtt – igen, minden előtt – gyengéden megcsókolta a nyerőgép képernyőjét. És hogy ez működött-e? Nos, attól függ, mit nevezünk sikernek.
A szokás születése
A történet egy közepes méretű dunántúli kaszinóban kezdődött. A játékos – egy ötvenes évei végén járó, mindig elegáns, kissé túl illatosított úr – már a belépéskor feltűnést keltett. Minden alkalommal ugyanahhoz a géphez ment, egy klasszikus háromtárcsás gyümölcsös nyerőgéphez, amit csak így hívott:
„A Szívem.”
Mielőtt leült volna, kihúzott egy fehér zsebkendőt, áttörölte a képernyőt, majd egy apró puszit nyomott rá – és csak utána nyomta meg a „SPIN” gombot.
A gép és az ember kapcsolata
A viselkedés eleinte furcsa volt, de senkinek sem volt kellemetlen. Sőt, sokan kedvelték a férfit, aki mindig mosolygott, néha viccelődött a gépével, mintha az valóban válaszolna neki.
Például:
„Ha most nyersz, viszek neked vacsorát is.”
vagy
„Na, ne duzzogj, tegnap is fizettél!”
A krupiék és a személyzet csak félig viccelődve nevezték a gépet „a kaszinó legromantikusabb kapcsolatának”.
Babona vagy valami több?
A kérdés természetesen felmerült: vajon tényleg működött a csókos szertartás?
A válasz nem egyértelmű. Nem volt rendszeres jackpot, de az is igaz, hogy a játékos soha nem veszített túl sokat. Úgy tűnt, mindig épp annyit nyer vissza, hogy másnap is visszatérhessen. Egyszer egy nagyobb nyeremény után így szólt a személyzetnek:
„Ez nem a pénzről szól. Ő velem van. És én vele.”
A „vele” természetesen a gép volt.
Egy este, amikor a gép nem működött
Az egyik este a kedvenc gépét karbantartás miatt lezárták. A játékos nem próbálkozott másikkal. Leült mellé, elővette a zsebkendőjét, letörölte a lezárt képernyőt, adott rá egy csókot – és csendben távozott.
Másnap visszatért, és újra játszani kezdett – mintha mi sem történt volna.
A rituálé mögötti történet
Később, egy éjszaka, mikor már csak pár játékos maradt, egy krupié megkérdezte, honnan jött ez a furcsa szokás. A válasz szívszorító volt:
„A feleségem mindig azt mondta, szerencsét hozok neki, ha megcsókolom a homlokát, mielőtt elmegy valahová. Most már nincs velünk. De itt mégis úgy érzem, kicsit velem van. És ez a gép… ez lett a kapocs.”
A gépet azóta is tiszteletben tartják a kaszinóban. Bár már más is játszik rajta, a személyzet időnként – a gépet letörölve – odasúgja:
„Ma este valaki másra figyelj.”
Zárszó:
A nyerőgépek programozott rendszerek, villogó fényekkel és hangokkal. De a játékosok lelkét nem lehet algoritmusba zárni. A képernyőre adott csók nem pénzért történt, hanem emlékből, szeretetből – és abból az örök emberi vágyból, hogy valami fontosat megtartsunk, még akkor is, ha már csak egy gombnyomásnyi távolságra van tőlünk.
