A kaszinók világa nemcsak a pénzről, hanem a szenvedélyről is szól. A játékgépek pedig – ezek a villogó, zenélő, türelmes fémdobozok – különleges kapcsolatot tudnak kialakítani egyes játékosokkal. De mi történik akkor, ha ez a kapcsolat túlmutat a megszokott kereteken?
Nos, így születik egy igazán emlékezetes történet: egy férfi, aki szó szerint beleszeretett egy nyerőgépbe.
A gép neve: Diana
Az eset egy közép-európai kaszinóban történt, ahol egy visszatérő játékost mindenki csak „Gábor bácsiként” ismert. Hatvanas éveiben járt, mindig ugyanabban a barna zakóban, és mindig ugyanahhoz az egyetlen nyerőgéphez ült le: egy klasszikus gyümölcsös típushoz, enyhén kopott gombokkal és egy apró repedéssel a kijelző szélén.
Egy este azt mondta a krupiénak:
„Ne hagyják elvinni ezt a gépet, ő Diana. Ő megért engem.”
A személyzet először csak mosolygott. De ahogy telt az idő, a férfi minden alkalommal köszöntötte a gépet, néha virágot hozott, máskor megdicsérte: „Ma szép fényed van, Diana.”
Romantika a gombnyomások között
Bár nevetségesnek tűnhet, Gábor bácsi valóban érzelmi kötődést alakított ki a géphez. Nem arról volt szó, hogy szerencsét hozott neki – Diana gyakran „szeszélyes” volt, ahogy ő mondta. De ez sem zavarta. Egyik este így fogalmazott egy érdeklődő vendégnek:
„Ő nem ad mindig, de legalább őszinte. A feleségem is ilyen volt.”
A vendégek gyakran leültek mellé, csak hogy hallgassák a „párbeszédeket” közte és a gép között. A férfi megszemélyesítette Dianát, mintha valóban válaszolna neki. Néha „összevesztek” egy hosszú vesztő széria után, máskor „békét kötöttek” egy kisebb nyeremény után.
Egy kis szünet – nagy aggodalom
Amikor a kaszinó karbantartás miatt ideiglenesen eltávolította a gépet, Gábor bácsi több napig nem jelent meg. A személyzet aggódni kezdett, majd kiderült:
ő egy másik kaszinóban próbált „felejteni”, de – mint mondta – ott „senki sem volt olyan, mint Diana”.
Visszatérte után megkérte a vezetőséget, hogy jelezzenek előre, ha Dianát újra elvinnék. A kaszinó – meglepő módon – elfogadta a kérést.
Nevetve, de tisztelettel
Sokan mosolyogtak a történeten, de a személyzet és a törzsvendégek végül tisztelettel kezdték kezelni Gábor bácsi és Diana kapcsolatát. Mert abban a furcsa kötődésben volt valami őszinte, emberi, sőt – megható.
Egy este, mikor valaki viccet akart csinálni belőle, Gábor bácsi csak ennyit mondott:
„Más emberek üres szívvel ülnek le más emberek mellé. Én inkább egy teljes szívvel ülök le egy géphez.”
Záró gondolat: gép vagy társ?
Ez a történet nem a gépről szól – hanem arról, hogyan tudunk kapcsolódni valamihez, ami állandó, kiszámítható, és sosem ítélkezik. Gábor bácsi számára Diana nem volt több egy gépnél – de nem is volt kevesebb, mint egy társ a mindennapi magányban.
És a kaszinóban, ahol minden forog, villog és változik, néha éppen egy ilyen furcsa kapcsolat az, ami igazán valódi.
