Budapest egyik elegáns, mégis szinte láthatatlan pókerlakásában, ahol a kulcs csak ismerősök révén cserél gazdát, és a telefonokat már a bejáratnál lezárják, történt valami, amiről a kaszinóvilág suttogni kezdett. Egy nő – akit senki nem ismert névről, és csak „Annának” szólítottak – egyetlen éjszaka alatt sorban verte meg a férfi játékosokat, akik közül többnek nemcsak a zsetonja, de az önbizalma is az asztalon maradt.
Ez nem egy tündérmese. Ez a történet valós, és pont ettől lett veszélyesen izgalmas.
A megérkezés – amikor senki sem figyelt rá
Anna késő este érkezett. Elegáns, de nem hivalkodó megjelenés. Fekete garbó, kontyba fogott haj, sötét szempár, ami sokkal többet figyelt, mint amennyit mutatott. A legtöbben azt hitték, valaki barátnője, vagy csak érdeklődő néző – egészen addig, amíg helyet nem kért az asztalnál.
A teremben ülő férfiak többsége már ismert vendég volt. Néhány startupos pénzember, két volt pókerprofi, egy ismert színész, és egy titokzatos, külföldi játékos. Mindannyian mosolyogva engedték leülni a nőt. Azt hitték, könnyű préda.
Tévedtek.
Játék stílusa: csendes, mégis kíméletlen
Anna nem beszélt sokat. Nem provokált, nem hívta fel magára a figyelmet, nem játszotta meg a klasszikus „csábító nő” karaktert, amit sokan elvártak volna. Ehelyett figyelt, mérte a gesztusokat, és minden leosztásban jelen volt – mentálisan és stratégiailag is.
Nem volt vakmerő, de nem is félős. Pontosan tudta, mikor kell megadni, mikor dobni, és mikor all-in-t mondani. Az este előrehaladtával sorra ejtette ki a játékosokat – először a magabiztos fiatalt, majd a túlzottan számító külföldit, végül a színészt, aki már csak a stílusával próbált dominálni.
A végére ketten maradtak: ő, és a legnagyobb zsetonmennyiséggel rendelkező játékos – egy volt profi, akit még a régi, ’90-es évekbeli pesti pókeréletben ismertek. A döntő leosztás nemcsak a lapokról szólt, hanem az egymásba néző tekintetekről, az évek rutinjáról – és az ösztönről.
Anna nyert.
Ki volt ő valójában?
A játék után elpakolta a zsetonjait, biccentett, majd szó nélkül távozott. Azóta is találgatják, ki lehetett. Van, aki szerint korábbi online pókerjátékos, aki álnevek mögé bújva épített hírnevet. Mások szerint pszichológus vagy viselkedéselemző, aki hobbiból játszik – és jobban olvas embereket, mint a legtöbb kaszinó biztonsági kamera.
Az egyik visszatérő játékos csak annyit mondott:
„Nem az volt benne a félelmetes, hogy nyert. Hanem az, hogy pontosan tudta, mikor nyerhet – és hagyta, hogy mi magunk adjuk meg neki a lehetőséget.”
Több, mint játék
Ez az éjszaka nem a zsetonokról szólt. Nem is a lapokról. Hanem arról, hogy egy nő, ebben a férfiak uralta világban, nemcsak részt vett a játékban – hanem uralta azt. És mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem kellett megváltoztatnia önmagát.
A „pesti nő, aki férfiakat vert meg sorban” története azóta legenda lett a zárt körökben. És lehet, hogy már más városban játszik – csendben, figyelve, győztesként.
